Párom sokszor mondta, hogy amíg itthon is vannak olyan nevezetességek, amiket nem látott, addig nem szívesen megy országon kívülre. Így több sem kellett arra, hogy az ország keleti részét is szemügyre vegyük (még a 2016-os évben). Tavaszi napsütéses napon felkerekedtünk, hogy lássuk többek között a lillafüredi vízesést, az egri várat, az aggteleki cseppkőbarlangot és ahogy az nálunk lenni szokott, más érdekességek is bekerültek a látottak listájára. Akkor még csak Boci és mi alkottunk egy kis csipet csapatot, és mivel vittük minden hosszabb útra magunkkal így az itteni szállásfoglalásnál is az volt az elsődleges szempont, hogy állatbarát legyen. Ezt a pár napot a vendégszerető Ózon Panzió-ban töltöttük, ahol ha nem a mi cicánkat szeretgettük, akkor a tulajdonos pár által befogadott cicát dögönyöztük. Szuper, hogy úton útfélen macskákba botlunk.

Az Ózon panzió cicája

Több különböző épülettel rendelkezik a panzió, mi a a cicánk miatt a nem felújított szobát kaptuk, ettől függetlenül is elég komfortosan éreztük magunkat, na meg csak jobbára aludni kellett a szoba erre a pár napra. Jó időben pedig akár a kertben is szürcsölhettük a kávét a fák ölelésében, és madárfütty kíséretében. Tökéletes választásnak bizonyult feltöltődésre, már csak azért is, mert a programokkal teli nap lezárásaként akár a mini wellness részt is igénybe lehetett venni.  Szaunáznál vagy a jacuzziban merülnél el?! Mind a kettőre van lehetőség!

Még aznap mikor megérkeztünk sétáltunk a Hámori-tónál, és betértünk vacsorázni a Tókert Hotel éttermébe, annyira klassz volt a kiszolgálás és az ételek is, hogy 2 nap múlva ismét visszatértünk. 

Séta közben erre a napozó teknőcre lettünk figyelmesek

Első nap a lillafüredi vízesést és a miskolci állatkertet  néztük meg plusz csónakáztunk egyet a tóban. Igaz láttunk már jóval nagyobb vízeséseket, de azért mégis csak érdemes kis hazánk egyik legismertebbb, bár ahogy már egy korábbi cikkben írtam nem természetes módon kialakult vízesését látni. Újdonságnak számított nekem a kerítés, amit a vízesés elé húztak (vagy 10-12 évvel ezelőtt, amikor jártam itt, még nem állt), bár ahogy láttam rajtunk kívül másokat sem nagyon tántorított el attól, hogy odasétáljon a vízeséshez. 

A miskolci állatkert több részét is eléggé elhanyagoltnak találtuk, értsd ezalatt azt, hogy sok helyen hatalmasra nőtt fűben éltek az állatok vagy sáros, mohás volt a vizes edényük. Bár elgondolkodtató, hogy pont esetleg a természetes közegüket akarták-e ezáltal reprodukálni, nem tudom. Bár ettől függetlenül az állatokon nyoma sem volt, hogy bármi bajuk lenne, sőt amikor a medve párost  (talán Lolka és Bolka volt a nevük) hívta a gondozójuk önfeledten szaladtak, mint 2 kis gyerek, persze csak ahogy egy medvétől telik.

Ezenkívül abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nagyon sok kis porontyot láthattunk, hiszen nem sokkal fialás után jártunk az állatkertben. 

Lillafüredi vízesés

Miskolci állatkert

Hámori-tó

Következő nap az Aggteleki Nemzeti Park területén található Baradla-barlanghoz látogattunk el. Már a parkolóból lehetett látni a barlang fehérlő magas bejáratát. Igaz én már harmadszorra jártam ebben a régióban, de eddig mindig bekerült a programba. Itt mindig érdemes vastagon öltözni, mivel az átlag hőmérséklet 10 fok, és a kb 95-100%-os páratartalom miatt nyirkos, hideg érzetet ad a cseppkőbarlang, szóval a túra végére eléggé cidriztem. Jól eső érzést nyújt a barlangból a napsütéses szabadba előbújni. Eddig mindig reménykedtem, hogy találkozok foltos szalamandrával a barlangon kívül, de ez most sem jött össze, így innen egy foltos szalamandrát àbrázoló hűtőmágnessel (nálunk ez a szokásos szuvenír) tértünk haza. 

A Baradla-barlang bejárata

Harmadik nap az egri várat "csodáltuk meg", az idézőjel jelen esetben nem véletlen. Emlékeimben egy attraktív hely élt,  bár lehet, hogy én emlékeztem rosszul, vagy csak 10-12 év alatt ennyit változott a hely turizmusa. Ehhez képest most szinte minden teremért külön kellett fizetni az alap jegyáron túl, s ehhez képest az ódon falakon kívül szinte semmit nem ad a vár, ezt később kifejtem,  mire is gondolok. Persze nagy szenzáció, hogy az idő és a nagy ostromok ellenére is ilyen állapotban fenn maradt, meg ha már egyszer ellátogatunk Egerbe akkor pont a várat hagyjuk ki?! Nyilván sokan kivàncsiak rá, ha már az egri csillagokban is megírták az 1552-es oszmán birodalom visszaverését, azért én személy szerint csalódott voltam. Párom szülei idén nyáron keresték fel (nyilván nem csak a várat), de tőlünk függetlenül nekik is ugyanez volt a véleményük.

Egri várban található viaszbábuk

De még aznap a diósgyőri várhoz is elmentünk, ahol jóval kevesebb pénzért jóval több élményt kaptunk. Korhű ruhába öltözve, közel korhű nyelvezettel folytatott "előadásban" körbevezettek minket a sok helyen felújított várban. Sokat nevettünk és rengeteg hasznos információt is megtudhattunk a várról és nem utolsó sorban a Bükk-hegység ölelésében fantasztikus kép tárult elénk a várból. A vár mellett elhelyezkedő Lovagi Tornàk Tere történelmi játékoknak, fesztiváloknak és színházi előadásoknak is otthont ad. 

Diósgyőri vár

A vár mellett közvetlen a Lovagi Tornák Tere található

Egerrel kapcsolatban egy nagy fájdalmam van, hogy nem kerestük fel a Beatles múzeumot. Pedig úgy hallottam remek kis hely. 

Negyedik nap Poroszlóra a Tisza-tavi ökocentrumba látogattunk el, ami akár gyerekekkel is több órás elfoglaltságot jelenthet (aznap mikor mi ott jártunk Alma együttes koncertet szerveztek) de felnőttként is abszolút élvezhető a komplexum, a koncertről nem tudok nyilatkozni. Az élményközpont a Tisza-tó élővilágát és a helyi bioszféra működését mutatja be. Ezen kívül egy dámvad kert és egy juhnyáj is tartozik a központhoz, a szabadidőpark "ismerd meg a természetet" mottó jegyében született. Nagy bánatomra a vidrák itt sem akarták magukat megmutatni (a salzburgi állatkertben is épp összetekeredve aludtak). Sebaj, keresztlánykám kapott ajándékba egy mini vidra plüsst. 

Poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum külső része

Utolsó nap eredeti terveink szerint az Avalon Parkban szerettünk volna kicsit kikapcsolódni, gokartozni, de a telefonba félretájékoztattak minket, és feleslegesen kocsikáztunk el oda, mivel ott közölték, hogy a gokart pálya aznap nincs nyitva. Oké, csak semmi aggodalom, újrakalibráltuk aznapra a terveket és hűen önmagunkhoz túráztunk egy hatalmasat a Hámori-tó melletti ösvényen át egészen be az erdőbe. Probléma megoldva, pénztárca kímélve. 

Útközben ilyen "bejáratokra" bukkantunk

Bár nem kerestük fel, talán egyszer ez is felkerül a listára

Következő nap tele élményekkel és fájó szívvel intettünk búcsút Lillafürednek. 

Ha már itt jársz, érdemes akár az egerszalóki sódombot, a miskolctapolcai tavasbarlangot vagy a lillafüredi Anna-barlangot is meglátogatni, vagy kipróbálni az erdei kisvasutat (bár elég horror áron vesztegetik a jegyeket). Bátrabbak akár kalandparkba is betérhetnek, de akár a Libegőt is ki lehet próbálni. Sajnos amikor mi ott voltunk, még nem készült el, de már lehet használni a felvonót. Legalább egyel több ok, hogy visszatérjünk még. Lillafüred egészen barátságos hely, bármikor szívesen újra ellátogatnánk ide, és ismét csak az Ózon Panzióban szállnánk meg!

Nem kerestünk, mégis találtunk egy helyet, ahol mindig otthon érezzük magunkat. Egy helyet, ami mindig új élményeket tartogat. 

Kőszeg, ahova mindig hazatérünk...

Az első igazi közös pihenésünket a párommal itt Kőszegen töltöttük. Még kicsit "esetlenül", de tele izgalommal vágtunk neki ennek a pár napnak. Legelőször 2012-ben jártunk itt, ekkor csak spontán kiválasztottuk, hogy eltöltünk pár napot a Tó-parti Vendégházban. (Erről annyit érdemes tudni, hogy a városban lévő Hotel Írottkőhöz tartozik, a bejelentkezéstől, a fizetésig mindent ott kellett intézni.) Előre nem igazán terveztük meg, miket szeretnénk megnézni, a végleges "útitervet" érkezés után állítottuk össze, vagyis állította össze a párom nagy gondossággal. Egyébként a több napos nyaralások állomásait általában ő válogatja ki, amit aztán természetesen mindig közösen megvitatunk. (Lehet, hogy már korábban is írtam, de nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen férjem van!) A szállásunk, ahogy a nevével is utal rá, egy csónakázó tó mellett helyezkedett el, amit annyira meghittnek , és hangulatosnak találtunk, hogy minden nap körbe sétáltuk. Ugyanis nem csak futók, horgászok, családok kedvenc helye hanem a kacsáké is, amiket naaagyon imádok. Igazi "kacsaparadicsom". De számomra az egész helynek, magának a városnak is annyira kellemes hangulata van, vonz magához mint egy mágnes. Aki járt már itt, az tudja miről beszélek, aki nem az nyugodtan keresse fel és járjon maga is utána. Orsolya- nap környékén jártunk ott, és mi is részt vettünk az Orsolya napi vásáron, ahol egyik este annyira finom langalót ettünk, nem csak a szokásos tejföl-lila hagyma-szalonna kombinációval volt megpakolva, hanem ezen kívül még volt rajta paradicsom és paprika is, és állítom, hogy valami mennyei volt. Ezenkívül itt kóstoltam először fantasztikus gesztenyemézet, bátran javaslom a kipróbálását! (De vigyázat függőséget okozhat :) )

Na de lássuk miket is néztünk meg itt tartózkodásunkkor. Első körben a Kálvária- templomot fedeztük fel, amit a csónakázó- tó mögötti útvonalon lehet elérni. Szőlőhegyekkel és gyönyörű panorámával tarkított úton jutunk fel a templomhoz. Nem mondanám egy könnyű sétának, de ez ne tántorítson el senkit se. (Az 1700-as évek elején végbe ment pestisjárvány idején fogadták meg a kőszegiek a Szentháromság-oszlop mellett a templom felépítését is. Együtt, összefogással tudták megvalósítani.) Második nap a Jurisics várat és a Szulejmán kilátót kerestük fel, ahonnan egyébként az  egész  várost és a Kőszegi- hegységet is be lehet látni. Következő nap tartottunk egy kis pihenőt illetve délután megnéztük a hadi játékokat és sétáltunk a városban. Itt több helyen arra lettünk figyelmesek, hogy a házak elé kirakják a portékájukat: lekvárt, gyümölcsöt, gesztenyét, de senki nem őrzi őket, mert itt még működik a becsületkasszás fizetés. Utolsó napunkat is kirándulásra szenteltünk, aznap az Írottkő-kilátó és a Hétvezér-forrás volt terítéken. Velemig kocsival onnan pedig gyalog mentünk tovább egy erdős részen. Az Írottkő-kilátó Ausztria felől is megközelíthető, akár kocsival is, de ennek ellenére sok túrázóval találkoztunk. Visszafele úton egy másik útvonalon indultunk el, így volt szerencsénk gesztenyét szedni, ami nálam sütve hatalmas nagy kedvenc. Megannyi élménnyel és az érzéssel "ide vissza kell még térni" indultunk haza. 

Csónakázó-tó

Bepillantás a Jurisics várba

Szulejmán kilátó

Hadi játékok

Írottkő-kilátó

Ilyen csodaszép erdőn keresztül jutottunk fel a kilátóhoz

Hétvezér-forrás

A második alkalommal egy évvel később, a múltkori gesztenye gyűjtés apropóján felbuzdulva kerestük fel a várost, igazából a Kálvária- hegyet, de mivel abban az évben korábban "beért" a gesztenye, így a gyűjtésből csak egy nagy kirándulás lett, amit persze nem bántuk, mert bármikor szívesen turázunk a környéken.

2015-ben is felkerestük a helyet, és ismét a Tó-parti Vendégházban szálltunk meg. Ekkor már elhoztuk magunkkal Bocit is, aki kevésbé élvezte az ittlétet, mint mi, folyton azt kereste hova tud elbújni.

Most mindösszesen 2 éjszakát töltöttünk el itt, és már nagyjából körvonalazódott a kirándulásunk állomásai. A túra napján időben (kb 6-7 óra között) felkeltünk, megreggeliztünk, hogy át tudjunk buszozni Velembe, hogy majd a terveink szerint visszasétáljunk a szállásunkra Kőszegen. Természetesen útközben több látnivalót is érintettünk. A történet érdekessége már ott kezdődött amikor a kőszegi buszváróban megpillantottunk egy idősebb urat, akin látszott túrázásra van felkészülve, persze ebben még semmi érdekes nem lenne, viszont ő is Velemben szállt le. Annak idején ugyebár mi már jártunk itt, csak annyi különbséggel, hogy akkor kocsival érkeztünk, de ugyaninnen indultunk az Írottkő- kilátóhoz. Szóval ennél a pontnál az úr megszólított minket, hogy melyik utat javasoljuk neki, hogy feljusson a kilátóhoz. Elmeséltük mi a bal oldali utat már teszteltük, végig erdőn keresztül visz fel, viszont mi a jobb oldalit választjuk, fő a változatosság alapon. Ő a bal oldalin, mi a jobb oldalin indultunk el.

Utunk során ezeket a látnivalókat érintettük: Szent Vid kápolna, Hörmann- forrás, Írott-kő kilátó. A kilátónál viszont újra összetalálkoztunk a már korábban említett idős úrral, akin nyoma sem volt fáradtságnak, sőt inkább eltökéltség sugárzott róla. Itt megint beszédbe elegyedtünk, megvitattuk ki merre szeretné folytatni a kirándulást, majd miután jó utat kívántunk egymásnak elváltak útjaink (bár ezzel lelövöm a csattanót, de csak látszólag váltunk el). Miután pihentünk és ettünk újra útnak indultunk. További állomásaink: Stájerházak és a Vörös kereszt voltak. És láss csodát ismét kereszteztük egymás útját. De itt már megbeszéltük, hogy igazából mehetünk is együtt, hiszen egy a végállomás, ami nem más mint Kőszeg. Az úrról közben kiderült, hogy régen a feleségével - aki sajnos már nem él- Kőszegen laktak, és amolyan nosztalgiázásból tette meg ezt a kb. 25 km-es túrát, úgy hogy egyszer sem említette, hogy fáradt lenne, vagy fájna valamije és mindamellett még a tempója sem korlátozott minket (a pontos életkorára nem emlékszem, mindössze annyira maradt meg, hogy 80 éves elmúlt). Hozzáteszem szégyen szemre a túra végére én már nyavalyogtam, hogy nagyon fáj a lábam (ez is azt jelzi van még hova fejlődnöm). Igaz akkor nagyon el voltam fáradva, de ettől függetlenül nagyon jó szívvel emlékszem vissza erre a napra, és bármikor szívesen megismételném. Másnap kicsit fáradtan még, de tele emlékkel tértünk haza. 

 Szent Vid kápolna

Hörrmann-forrás

Írottkő-kilátó

Stájerházak

Vörös kereszt

Óház-kilátó

A negyedik találkozásunk a várossal most augusztus végén történt, ekkor csak egy kis pihenésért álltunk meg a csónakázó tónál, amolyan "de jó téged viszontlátni" hangulattal.

Illetve még egy alkalommal felkerestük a helyet, pontosabban az Írottkő-kilátót, még ez év februárjában, ahol a jegyes fotóink készültek. Kegyes volt hozzánk a sors, mert annak ellenére, hogy esküvő előtti héten híre hamva sem volt a hónak (és mi mindenképp havas fotókat szerettünk volna) az esküvő hetében 30-40 cm hó hullt a Kőszegi- hegységben, a mi legnagyobb örömünkre.

"Bizonyos, hogy minden igazi utazás értelme a hazajutás, s az ember megkezdi a hazatérést abban a pillanatban, amikor útra kel." (Márai Sándor)

Valahol azt olvastam szeptember a kis január...Elgondolkodtam, hogy lehet van benn némi igazság. Ilyenkor ugyanis mintha egy új löketet adnánk az év még fenn maradó részének. Nem, most nem a legújabb, legeredetibb terveimet szeretném szövögetni, hanem inkább csak számot vetek arról mennyi minden is történt velünk ebben az évben. 

Igaz ez még a múlt évhez kapcsolódik, de annyira csodaszámba megy, hogy inkább ezt is leírom: karácsonykor, sőt szilveszterkor sem dolgoztunk! Ami valljuk be nálunk nagy szám, mivel az elmúlt 8-10 évet biztos, hogy munkával töltöttük ilyenkor. Rögtön január 1-jén ellátogattunk a badacsonyi Bonvino Hotel-be, mivel a karácsonyi vásáron nyertünk egy egész napos wellness-ezésre jogosító kupont. Juppppi! Emlékszem elég szürke begubózós nap volt, mi így még jobban örültünk ennek a páratlan lehetőségnek.

Februárra megérkezett Kőszegre a várva várt hó, így a legtökéletesebb helyen és "díszlettel" elkészülhettek a jegyes fotóink, majd rá 2 napra a szűk család jelenlétében összeházasodtunk. Ajándékként a családtagoktól wellness pihenést kaptunk, ennek köszönhetően megismertük a bükkfürdői Hotel Caramell-t. Fantasztikus pár napot töltöttünk el, kényeztető masszázs, regeneráló szaunázás kíséretében, és még kutyabarát is volt a hely, szóval abszolút nyerő választásnak bizonyult. Kint tombolt a hideg, szakadt a hó, mi pedig csak élveztük a nekünk járó kényeztetést.

Február végén még egy utolsó lendületet vett a tél, így Balatonberénynél megörökítettük ezeket a fagyos napokat.

A hideg idő elvonultál első dolgunk volt az éves Kis-Balatoni körünket leróni. Igaz még elég kihaltnak tűnt, de akár ilyenkor is érdemes ellátogatni ide. 

Majd a nappalok melegedésével már bátrabban szerveztünk szabadtéri programot,  ennek örömére elkocsikáztunk a Káli-medencében található Hegyestű-höz. 

A jó idő a többi kutyás gazdit is sétára sarkallta, így ilyen közös kutyás találkozók alkalmával nem csak mi, hanem a kutyusunk is haverkodhat.

Májusra már szinte nyári kánikula alakult ki, de minket ez sem tartott vissza, hogy nagyokat kiránduljunk. Új helyeket fedeztünk fel: a tihanyi Belső-tavat, a kereki várromot, a balatonföldvári és a fonyódi kutyabarát strandot is bevettük, de a Balatongyöröki kilátóhoz, és a gyenesdiási Nagymezőhöz is eljutottunk.

Tihany

Kereki várrom

Kutyabarát strand

Balatongyöröki kilátó

Gyenesdiás, Nagymező

Közben költözködtünk is, amit mindenki másképp élt meg.

A nyár utolsó időszakában még sikerült eljutnunk Balatonboglárra a gömbkilátóhoz, de még az ausztriai Althodis-ban egy lombkorona tanösvényt is szemügyre vettünk, majd onnan ismerősre terepre, Kőszegre  "áteveztünk".

Balatonboglár

Ausztria, Althodis

Kőszeg

 És amikor nem csináltunk semmit, akkor is ilyen emlékekkel gazdagodtam:

A legfontosabb és leglényegesebb, hogy a munka ellenére is igyekeztünk minél több időt egymással tölteni, és ahova csak lehetett, mindenhova vittük magunkkal Bendzsót, és ez továbbra is így lesz! Persze lehetne rágódni, hogy idén nem jutottunk el hosszabb időre "pihenni"- ami nálunk inkább aktív pihenést jelentene, sem mint tényleges semmittevést- mégsem bánkódom, hiszen ezért a sok élményért is nagyon hálás vagyok. 

Miután 3 napig esett az eső- és ez idő alatt állítólag 1 hónapra való esőt kaptunk- éltünk a lehetőséggel, és a bezártság után végre kimozdultunk a szabadba. Nagybakónak-i településen, azon belül is a Kőszikla-szurdoknál, és az Árpád-forrásnál túráztunk. Hozzáteszem elég felelőtlen dolog ekkora esőzés után ilyen terepen barangolni, bár sem kisebb sem nagyobb sérülés nem történt, azért így a sáros, csúszós talaj eléggé megnehezített és lelassított bennünket. Ettől függetlenül mi is és a kutyus is nagyon élveztük a kirándulást. 

A Kőszikla-szurdok természetes állapotú, nem kiépített  látványosság (kivéve persze azt a szűk utat, ahol lehet haladni, illetve a végén a létrát). A falu "központjában" tábla jelzi mit hol merre lehet találni, és az út során is több helyen jelezve lesz az útirány, nem lehet eltéveszteni. Mi kb. 1,5 óra alatt teljesítettük ezt a nehezített pályát. A szurdok után a forrásokat kerestük meg, ami egyben egy energiapark is. Erről bővebb tájékoztatást nyújt a kihelyezett tábla, többek között arról informálódhatunk, hogy milyen vonal mentén lehet érezni ezt az energiát, mire is jó tulajdonképpen, vagy hogy a történelem során volt idő, amikor feledésbe merült, és később különféle eszközök segítségével határozták meg a helyüket. Ezeket a bemért energiamezőket Magyarországon Szent György vonalaknak hívják. Akár adtok erre, akár nem, az viszont tény hogy a friss levegőn, az erdő közelségében sokkal hasznosabb az időnket tölteni, mint a négy fal között. A forrásvíz, tűzrakóhely, padok- asztalok pedig még inkább kényelmesebbé teszik az itt tartózkodásunkat.

Közben akár a természetet egészen aprólékosan is megfigyelhetjük

Helyenként ilyen szűk úton lehet előre haladni

Vagy ilyen "lépcsőn" továbbmenni

Valahol ott a távolban lett volna még egy létra, amin a szurdok tetejére lehet eljutni, de ezt most kihagytuk az időjárás okozta nehezítés miatt

Ez az "elvarázsolt" erdő pedig a forrásoknál található

Ez megint csak egy olyan túra, amit bátran ajánlok akár gyerekekkel, akár a négylábú pajtikkal vágunk neki. A túra utáni pihenésként el tudjátok fogyasztani az otthonról hozott harapnivalókat a forrásoknál lévő padoknál. 

Éljen a jó idő és a kirándulás!

Szabadnap előtt olvastam egy cikket arról, hogy a magyar határtól kb. 10 km-re Althodis-ban (Ausztria) található egy lombkorona tanösvény. Gondoltam milyen jó program lesz ebből, hiszen már amúgy is szemezgettem ilyenekkel, és ez kevesebb mint 2 óra távolságra van tőlünk. Aznap reggel nem is lustálkodtunk sokáig, egész időben útnak indultunk.

A legszebb és legokosabb border collie fiú a világon, akit ha tehetünk mindenhova magunkkal viszünk. Bár a kocsikázást kevésbé kedveli, velünk lenni annál inkább szeret.

A tanösvény bejárata mellett ilyen jópofa fából faragott szobrokat lehet megfigyelni

Ilyen fából készült tornyokon áll az ösvény

Számomra nagy meglepetést okozott, hogy a táblákon nemcsak németül, hanem magyarul is tájékoztatják a turistákat

A tanösvény végén ez a látvány tárult elénk

Az ösvény mindössze 500 m hosszú (tehát elég rövid idő alatt be lehet járni), összesen 11 tornyon áll, és a legmagasabb pontja 20 m. Maga az elképzelés, hogy a lombok között sétáljunk fantasztikus, bár elég kicsi esélyt láttunk rá, hogy az állatokat a természetes élőhelyükön megfigyelhessük, hiszen sokan is voltunk és zaj is volt. Beszéltük párommal, ezt vagy nagyon-nagyon korán, vagy késő este lehetne tökéletesen kivitelezni, akkor is csak néma csöndben, de még ez sem biztos, hogy garantálná az állatok megjelenését.

Ezen a rövid szakaszon egyetlen pillangóval találkoztunk. 

A tanösvény felfedezése után még sétáltunk kicsit a közelben

Már otthon megbeszéltük, hogy nem kell kétségbe esni, ha az egész délutánunkat nem teszi ki ez a túra, ugyanis olyan szerencsés helyzetben vagyunk/voltunk, hogy Althodis-tól 18 km-re van az egyik legkedvencebb helyünk: KŐSZEG!

Egyszerűen imádjuk, már rengetegszer túráztunk a környéken és felfedeztünk már talán mindent amit csak lehetett (Írottkő-kilátó, Hörmann-forrás, Hétvezér-forrás, Szent Víd kápolna...) Most a csónakázó-tóhoz gurultunk el (amit szinte minden alkalommal felkeresünk, amikor erre járunk), vízpart és kacsák, szóval a hely már rossz nem lehet! Sétáltunk, majd leültünk a fűbe és élveztük a jó időt.

Horgászok, futók, túrázók kedvenc helye

Egy kis mókára mindig van idő

És ilyen amikor már nagyon unja magát

De a legtöbbször ennyire boldog 

Igaz kevésbé volt attraktív a lombkorona ösvényes sétánk, mégis annyira jó délutáni programot kerekítettünk: a lényeg úgyis az volt, hogy együtt töltöttük a napot.

Kőszeg és környékét pedig bátran ajánlom mindenkinek. Ha csak egy napra jössz, akkor is egy csúcsszuper helyen élvezheted a természet közelségét, ha meg több napot is rá tudsz szentelni akkor az már maga a kánaán. Itt mindig az az érzésem, mintha átcsöppennénk egy másik világba.

(Majd a későbbiekben az itteni kirándulásainkról is tervezem, hogy írok).

Ausztriában, Kirchberg in Tirol-ban 1992-től minden év augusztus 15-én kerül megrendezésre ez a nagyszabású virágfesztivál/karnevál. Az első évben még csak pár barát kezdeményezéseként és néhány kocsival indult a Blumencorso. A kezdetekben helyi virágokat használtak, de mivel eléggé kinőtte magát az esemény, így más megoldást kerestek.  A virágok -szegfűk, dáliák, kardvirágok, napraforgók, rózsák- Hollandiából érkeznek, és bár rengeteg színt megadnak a virágok, zöldet és kéket a fehér virágok lefújásával "nyernek" a résztvevők. A különféle alkotások elkészítése akár több hetes, naponta akár 8-10 órás munkával is jár, de megéri, hiszen igazi műalkotások készülnek. 

Ilyenkor a helyiek beöltöznek a hagyományos népviseletükbe, dirndl-t és lederhose-t húznak. Egyébként augusztus 15-én Nagyboldogasszony napját ünneplik egész Ausztriában. 

Mi 2 vagy 3 évben is láttuk a virágkarnevált, amit a 2. évtől a Cafe Lorenzoniból, egy központi helyen lévő kávézóból néztünk végig.

Képek 2012-ből:

Ausztria kb. 7 éve nevezett az Alpesi sí világkupa helyszínére, hiszen telente síelni vágyók ezreit várja (kerestem erre vonatkozólag infót és ha jól értesültem nem itt fogják tartani)

Teljesen szokványos látvány ilyenkor a feldíszített traktor

A helyi és a szomszédos faluk zenekarainak fellépése is színesítik a napot

Szolgáltatók, hotelek, kávézók, bárok de még a bankok is felvonultatják magukat

Megannyi szín, pazar alkotások- egy nap, ami csak a virágokról szól. Tavaly, 2017-ben tartották a 25. Blumencorsot, aminek örömére közel 600.000 virágot használtak fel és közel 10.000 nézőt vártak. 

Mindegy melyik évben sikerül megtekinteni, mindig új és érdekes felhozatallal büszkélkedhet a falu. 5 €-os (~1500Ft) "belépőjegy" megváltásával bárki élvezheti a virágkompozíciókat. 

Emlékek ismét 6 évvel ezelőttről:

Míg Magyarországon adottságok hiányában nincs lehetőség raftingolni, addig a környező országokban (Ausztria, Olaszország, Szlovénia...) számos hely közül lehet vàlogatni.

Mi Kössenben az osztrák- német határnál probáltuk az "élményraftingot" egy őszi napon. Hivatalosan az oldalon (ack-koessen.at) többféle változat van feltüntetve: vadvízi, akció, rafting - canyoning és amin mi is részt vettünk az élményrafting. 1-2 helyen találkoztunk komolyabb", parásabb résszel, de ezt leszámítva gondtalanul eveztünk, ez persze annak is köszönhető, hogy nem gyors sodrású a víz. Igazából nekünk konkrétan csak annyi dolgunk volt, hogy csapatként irányítsuk a gumicsónakot és közbe-közbe gyönyörködjünk a tájban. Valójában ezzel csak ízelítőt kaptunk erről a sportágról, de ettől függetlenül ezen rövid idő alatt is abszolút kedvenccé vált. 

Magával a raftinggolással kapcsolatban 2 érdekességet osztanék meg, ami felkeltette a figyelmemet:

- Ezeket a nagy teherbírású gumicsónakokat eredetileg az amerikai hadseregnek fejlesztették ki speciális bevetésekre. Majd csak később kezdték használni ennél a sportágnál.

- Illetve a canyoningra kerestem rá, mert nem igazán voltam vele tisztában, tulajdonképpen mit is jelent. Szóval a raftingnak ez egy olyan "extrém" verziója, ahol különböző akadályok nehezítik az útvonalat, mint a sziklafalakon és vízeséseken ereszkedés, csúszdázás a folyó által simára csiszolt felületen, ugrás magasból a vízbe vagy áthaladás kisebb szűk barlangokon. Abszolút élménygazdag program, amihez már kellő fizikum, úszás és sziklamászás tudás sem árt. 

Miután kiválasztottuk a megfelelő ruhát és védőfelszerelést...

...és csináltunk egy közös képet, indulhatott is a móka

Közösen elcipeltük a csónakot a folyóhoz, kaptunk pár hasznos tanácsot a túravezetőtől  (aki  természetesen velünk jött), aztán már evezhettünk is

Egy kevésbé mély részen a fiúk csobbantak egyet, de a szeptemberi és tiroli időnek köszönhetően elég hűvösnek bizonyult a víz hőmérséklete. Az a tapasztalat, hogy sűrűn esik az eső és ritkán van igazán kánikula ezen a részen, így a vizek sem tudnak kellőképp felmelegedni.

Elég pazar itt is a kilátás

Ezen a sekély részen a kb. másfél órás útunk végére értünk. Itt megvártuk a transzfert, ami visszavitt minket a kiindulópontra.

Ahogy informálódtam kicsit a raftingról, újra kedvet kaptam hozzá, és bízom benne, hogy lesz még rá alkalmunk újra átélni, akár kicsit komolyabb terepen is!

(Forrás:

kaland.sport.hu/kalandjaink/szakagak/canyoning, 

wikipedia)

Jöjjön ismét egy korábbi (6 évvel ezelőtti) felejthetetlen nap:

A szabadnapos programokat ajánlások után választottuk ki, vagy ha nem kaptunk tippet, akkor fellapoztuk a "Tirol erleben" nevű ingyenes kiadványt, amiben vízesés, szurdok, hegy, attrakció, egyszóval minden megtalálható, amit érdemes felkeresni. Ennek köszönhetően esett a választásunk 6 évvel ezelőtt egy júliusi napon a Triassic Parkra, a tematikus élményparkra.

Waidring-ból kabinos felvonóval jutottunk el a Tirol- Salzburg- Bayern hármas határvidékén található parkhoz, ami kb. 1700 méter magasan terül el. Élménypark dinókkal, és megkövült korallokkal, kiállítás, játszóterek, a mélybe nyúló üveg, illetve rácsos aljú kilátó (Skywalk) mind hozzájárul ahhoz, hogy az egész család jól érezze magát. Az meg már csak hab a tortán, hogy a túrázók is kiélhetik vágyaikat a 4 km hosszú Triassic Trail útvonalon. De a kevésbé edzetteknek sem kell tartani tőle, hiszen mindösszesen 200 méter szintkülönbségre kell számítani. 

Ha emlékezetem nem csal, akkor ez volt az első eset, hogy kabinos felvonóval utaztam (amúgy szerintem a srácoknak is), és ennek, illetve annak köszönhetően, hogy annyira csodaszép volt a kilátás, csak amíg felértünk minimum 50 képet csináltunk fejente, amiből sajnos csak ezt a 2-t találtam vállalhatónak (túlságosan elmosódottak lettek). De a mai napig emlékszem mennyire be voltam zsongva az élménytől és a látványtól

Igazi játékbirodalmat alakítottak ki a kicsiknek

Amit persze a nagyok is élveznek

Több helyen ehhez hasonló dinókba lehet "botlani" 

A már említett Skywalk kilátó

És aki minden áron szerepelni akart a képeken

Víztározó, ahonnan meghatározott időközönként előbújik egy őslény

A túraútvonalról ebben a panorámában lehet gyönyörködni

És az elmaradhatatlan tiroli tehenes kép, szinte már kötelező

Én miden percet élveztem ennek a napnak is, és bízom benne, hogy mások is tudnak ötletet meríteni a kirándulásainkból!

Elég praktikus kis "füzet" (sajnos nekem a korábbi évekből már nincsenek meg, de ugy tudom internetről is lehet rendelni)

A tökéletességig megmunkált kristályok hattyúsziluett emblémával, amiket a világ minden táján ismernek.

De valójában csak ennyiről szól, avagy mit is érdemes tudni a cégről? 

Daniel Swarovski egy új eljárásnak köszönhetően a kristályok gyorsabb és pontosabb megmunkálását érte el, amivel 1895-ben céget is alapított, de a kezdetekben csak más cégeknek állítottak elő ékköveket. Jó pár év elteltével, 1976-ban megalkották Silver Crystal néven az első kristályfiguráikat, ami elég nagy népszerűségnek örvendett. Ezt meglovagolva 1977-ben piacra is dobták az első ékszer kollekciót, innentől pedig már nem volt megállás: 1989-től kezdetét vette a Daniel Swarovski divattervezés is.  Majd 1995-ben a cégalapítás 100. évfordulója alkalmából megnyitották Wattensben (Ausztria, Tirol) a Swarovski Kristallwellten-t (Swarovski Kristályvilág), amit ezidáig több mint 14 millió látogató keresett fel a világ minden tájáról. (A 14 milliomodik látogatás idén februárban egy brazil házaspár jóvoltából valósult meg.) A csodavilág André Heller osztrák multimédia művész nevéhez kötődik. 

A cég az ékszerek mellett, kiegészítők, táskák, lakásdekorációk de még távcsövek - Swarovski Optik, sas jelzéssel- gyártásával is foglalkoznak. (Pont a napokban volt szerencsém élőben is látni egyet, elég komoly szerkezet. Gyorsan rá is kerestem, mennyit kostàl egy ilyen távcső... akár hiszitek akár nem ezeket közel 1 millió Ft-ért lehet megvásárolni.) Signity néven a más cégek ékkövekkel való ellátását, míg Strass néven a kristálycsillárokat jelzik. De nem meglepő ha azt mondom ma már szinte bármit feldíszítenek Swarovski kristályokkal. Egyébként Wattensben található a legnagyobb és legegyedibb dizájnnal ellátott boltjuk, ami teljes termékválasztékkal várja az érdeklődőket.

Lássuk 2013-ban hogy is nézett ki a Kristályvilág:

Belépni a föld alatti csodavilágba egy vizet köpő "zöld óriáson" keresztül lehet

2018-ra már 16 csodateremmel rendelkeznek, és folyamatosan újítják, alakítják... ahogy már írtam én 2013-ból hoztam képeket, de már akkor is elvarázsoltak, kirángattak az átlag hétköznapból, hogy elkalauzoljanak ebbe a szürkének egyáltalán nem mondható világba

Ahol a színek, formák és minták egybeolvadnak

A valóságban itt szinte minden csillogott

A kezet formázó labirintus kicsiknek és nagyoknak egyaránt kalandos időtöltést nyújt

És ugyebár Tirolban vagyunk, szóval a parkból a kilátás is elég impozáns

Érdemes a honlapjukon az eseménynaptárt átlapozni, hiszen különböző rendezvényekkel (jóga, szabadtéri mozizás), fesztivállal (idén nyáron " Az elvarázsolt kert", télen "Fényfesztivál- Téli csoda világ) várja a turistákat!

kristallwelten.swarovski.com

(Forrás: wikipedia)

Könnyen elcsábulok, ha süteményről van szó, annak ellenére hogy alapvetően kerülöm a normál értelembe vett édességeket. Az én étrendembe a gluténmentes, tejmentes/laktózmentes finomságok férnek csak bele. De szerencsére egyre többen gondolják úgy, hogy ezeket az igényeket is ki kell elégíteni. Rövid időn belül a lakóhelyemhez közel 2!! cukrászda is nyílt, ahol kedvemre szemezgethetek ezek közül. Így történt, hogy 2 nap alatt 2 cukrászdát is "teszteltünk". Igazság szerint mind a kettőnek a sütijeit ismertük korábbról- mert cukrászüzemük már volt- de azért mégis kíváncsiak voltunk, hogy saját terepen mit tudnak mutatni. 

Első nap Keszthelyen a Lelki Főzdé-be tértünk be:

Anita munkásságát már régóta figyelemmel kísértem, hiszen nála a sütiken kívül sós és édes péksütiket, zsemlét, kenyeret is lehet találni, de egészen tavaszig nem adódott lehetőségem a kóstolásra. Ekkor egy felhívásnak és a nővéremnek köszönhetően került hozzánk egy torta, ami mind kinézetre mind ízre elnyerte a tetszésemet.  (Ezúton is még egyszer köszönöm!)

Erről a szépségről van szó

A búzaliszt és a "dobozos tehén tej" elhagyása után nekem is más alternatívákat kellett keresnem és sok-sok kísérletezés kellett ahhoz, hogy megtaláljam a megfelelő alapanyagokat. Így gondolom ezen az időszakon nekik is  át kellett menni. (De én a kezdeti nehézségek után, hamar rájöttem ez az egész életmódváltás nem akkora tragédia, mint amekkorának tűnik. Sőt azóta sokkal jobban odafigyelek arra, hogy mit eszek.)

A Lelki Főzde sütik a cukrászda megnyitása előtt is több helyen elérhetőek voltak, így pár alkalommal már korábban is "teszteltem".  Egyébként a glutén- tej- tojásmentes variációkon kívül akár vegán sütiket is kóstolhatunk, vagy ha fagyizni szeretnénk, azt is megtehetjük.

A cukrászdán -kávézón valóban látszik, hogy egy dédelgetett álomból nőtte ki magát, minden részlet aprólékosan van kidolgozva. Több kedvencem is lett: többek között az ízlésesen elhelyezett pozitív megerősítések és a régi stílust idéző virágmintás étkészlet. A kávézó mellett közvetlen elhelyezkedő látványműhelyben készítik nekünk a jobbnál jobb sütiket, így a sütikészítés folyamatába is bepillantást nyerhetünk. Csak gratulálni tudok ehhez a kis ékszerdobozhoz.

 facebook.com/lelkifozde

Második nap Gyenesdiáson a Mónisüti cukrászdát kerestük fel:

Móni sütijeit már vagy 2-3 éve ismerjük egy másik kávézóból, mivel elég sok helyre (Keszthely, Hévíz, Zalakaros...) szállítanak ki, szóval tudtuk, hogy nagyon mellélőni itt se lehet. Náluk a paleo sütiket fogyasztom előszeretettel (ha jól visszaemlékszem a tehéntejes, búzalisztes sütik után elsőként ezek a sütik hozták a "megváltást", szóval nagyon-nagyon hálás vagyok nekik), míg párom olyan finomságok közül tud(ott) választani mint a mézes krémes, rákóczi túrós, pavlova, dobos, sajttorta és egyéb nyalánkságok. Ezek természetesen saját ötletek alapján keszülnek. Azonban krémesek helyett csokis kekszre esett a választása, és a minőségben most sem csalódott.

Az üzlet kevésbé "díszes"; egyszerűbb, letisztultabb összképp fogad minket, én úgy vettem észre a fő hangsúly továbbra is a sütikre esik, ami természetesen nem gond. Az üzletben a tulajdonos és a gyerekei lelkes csapatként dolgoznak együtt, mindenki ott veszi ki a részét, ahol tudja, ez is dícséretre méltó.

Külön öröm, hogy mind a Mónisüti-ben mind a Lelki Főzde-ben kézműves szörpöket és limonádékat is lehet szürcsölni. 

facebook.com/monisuti

Örülök, hogy vidéken is egyre több kezdeményezést látok az újdonságok- új ötletek megvalósítására. Csak így tovább mindenkinek!