Ausztriában, Kirchberg in Tirol-ban 1992-től minden év augusztus 15-én kerül megrendezésre ez a nagyszabású virágfesztivál/karnevál. Az első évben még csak pár barát kezdeményezéseként és néhány kocsival indult a Blumencorso. A kezdetekben helyi virágokat használtak, de mivel eléggé kinőtte magát az esemény, így más megoldást kerestek. A virágok -szegfűk, dáliák, kardvirágok, napraforgók, rózsák- Hollandiából érkeznek, és bár rengeteg színt megadnak a virágok, zöldet és kéket a fehér virágok lefújásával "nyernek" a résztvevők. A különféle alkotások elkészítése akár több hetes, naponta akár 8-10 órás munkával is jár, de megéri, hiszen igazi műalkotások készülnek.
Ilyenkor a helyiek beöltöznek a hagyományos népviseletükbe, dirndl-t és lederhose-t húznak. Egyébként augusztus 15-én Nagyboldogasszony napját ünneplik egész Ausztriában.
Mi 2 vagy 3 évben is láttuk a virágkarnevált, amit a 2. évtől a Cafe Lorenzoniból, egy központi helyen lévő kávézóból néztünk végig.
Képek 2012-ből:
Ausztria kb. 7 éve nevezett az Alpesi sí világkupa helyszínére, hiszen telente síelni vágyók ezreit várja (kerestem erre vonatkozólag infót és ha jól értesültem nem itt fogják tartani)
Teljesen szokványos látvány ilyenkor a feldíszített traktor
A helyi és a szomszédos faluk zenekarainak fellépése is színesítik a napot
Szolgáltatók, hotelek, kávézók, bárok de még a bankok is felvonultatják magukat
Megannyi szín, pazar alkotások- egy nap, ami csak a virágokról szól. Tavaly, 2017-ben tartották a 25. Blumencorsot, aminek örömére közel 600.000 virágot használtak fel és közel 10.000 nézőt vártak.
Mindegy melyik évben sikerül megtekinteni, mindig új és érdekes felhozatallal büszkélkedhet a falu. 5 €-os (~1500Ft) "belépőjegy" megváltásával bárki élvezheti a virágkompozíciókat.