theparadise

theparadise

Tematikus élménypark lélegzetelállító kilátással

2018. augusztus 02. - paradiseblg

Jöjjön ismét egy korábbi (6 évvel ezelőtti) felejthetetlen nap:

A szabadnapos programokat ajánlások után választottuk ki, vagy ha nem kaptunk tippet, akkor fellapoztuk a "Tirol erleben" nevű ingyenes kiadványt, amiben vízesés, szurdok, hegy, attrakció, egyszóval minden megtalálható, amit érdemes felkeresni. Ennek köszönhetően esett a választásunk 6 évvel ezelőtt egy júliusi napon a Triassic Parkra, a tematikus élményparkra.

Waidring-ból kabinos felvonóval jutottunk el a Tirol- Salzburg- Bayern hármas határvidékén található parkhoz, ami kb. 1700 méter magasan terül el. Élménypark dinókkal, és megkövült korallokkal, kiállítás, játszóterek, a mélybe nyúló üveg, illetve rácsos aljú kilátó (Skywalk) mind hozzájárul ahhoz, hogy az egész család jól érezze magát. Az meg már csak hab a tortán, hogy a túrázók is kiélhetik vágyaikat a 4 km hosszú Triassic Trail útvonalon. De a kevésbé edzetteknek sem kell tartani tőle, hiszen mindösszesen 200 méter szintkülönbségre kell számítani. 

 

 

20120723730.jpg

 

Ha emlékezetem nem csal, akkor ez volt az első eset, hogy kabinos felvonóval utaztam (amúgy szerintem a srácoknak is), és ennek, illetve annak köszönhetően, hogy annyira csodaszép volt a kilátás, csak amíg felértünk minimum 50 képet csináltunk fejente, amiből sajnos csak ezt a 2-t találtam vállalhatónak (túlságosan elmosódottak lettek). De a mai napig emlékszem mennyire be voltam zsongva az élménytől és a látványtól

20120723661.jpg

20120723669.jpg

20120723697.jpg

20120723680_1.jpg

 

Igazi játékbirodalmat alakítottak ki a kicsiknek

20120723699.jpg

20120723700.jpg

20120723701.jpg
20120723718.jpg

 

Amit persze a nagyok is élveznek

20120723715.jpg 20120723710.jpg

 

Több helyen ehhez hasonló dinókba lehet "botlani" 

20120723712.jpg

20120723719.jpg

 

A már említett Skywalk kilátó

20120723724_1.jpg

20120723738.jpg

 

És aki minden áron szerepelni akart a képeken

20120723741.jpg

20120723733.jpg

20120723731_1.jpg

 

Víztározó, ahonnan meghatározott időközönként előbújik egy őslény

20120723749.jpg

20120723754.jpg

 

A túraútvonalról ebben a panorámában lehet gyönyörködni

20120723750_1.jpg

20120723751_1.jpg

20120723759.jpg

20120723760.jpg

20120723779.jpg

20120723782.jpg

20120723707.jpg

20120723783_1.jpg

 

És az elmaradhatatlan tiroli tehenes kép, szinte már kötelező


20120723795_1.jpg

 

Én miden percet élveztem ennek a napnak is, és bízom benne, hogy mások is tudnak ötletet meríteni a kirándulásainkból!

 

Elég praktikus kis "füzet" (sajnos nekem a korábbi évekből már nincsenek meg, de ugy tudom internetről is lehet rendelni)

7fc699bf54b0acc51744978ee80305aa_b.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://theparadiseblg.blog.hu/api/trackback/id/tr4814153675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása