Könnyen elcsábulok, ha süteményről van szó, annak ellenére hogy alapvetően kerülöm a normál értelembe vett édességeket. Az én étrendembe a gluténmentes, tejmentes/laktózmentes finomságok férnek csak bele. De szerencsére egyre többen gondolják úgy, hogy ezeket az igényeket is ki kell elégíteni. Rövid időn belül a lakóhelyemhez közel 2!! cukrászda is nyílt, ahol kedvemre szemezgethetek ezek közül. Így történt, hogy 2 nap alatt 2 cukrászdát is "teszteltünk". Igazság szerint mind a kettőnek a sütijeit ismertük korábbról- mert cukrászüzemük már volt- de azért mégis kíváncsiak voltunk, hogy saját terepen mit tudnak mutatni.
Első nap Keszthelyen a Lelki Főzdé-be tértünk be:
Anita munkásságát már régóta figyelemmel kísértem, hiszen nála a sütiken kívül sós és édes péksütiket, zsemlét, kenyeret is lehet találni, de egészen tavaszig nem adódott lehetőségem a kóstolásra. Ekkor egy felhívásnak és a nővéremnek köszönhetően került hozzánk egy torta, ami mind kinézetre mind ízre elnyerte a tetszésemet. (Ezúton is még egyszer köszönöm!)
Erről a szépségről van szó
A búzaliszt és a "dobozos tehén tej" elhagyása után nekem is más alternatívákat kellett keresnem és sok-sok kísérletezés kellett ahhoz, hogy megtaláljam a megfelelő alapanyagokat. Így gondolom ezen az időszakon nekik is át kellett menni. (De én a kezdeti nehézségek után, hamar rájöttem ez az egész életmódváltás nem akkora tragédia, mint amekkorának tűnik. Sőt azóta sokkal jobban odafigyelek arra, hogy mit eszek.)
A Lelki Főzde sütik a cukrászda megnyitása előtt is több helyen elérhetőek voltak, így pár alkalommal már korábban is "teszteltem". Egyébként a glutén- tej- tojásmentes variációkon kívül akár vegán sütiket is kóstolhatunk, vagy ha fagyizni szeretnénk, azt is megtehetjük.
A cukrászdán -kávézón valóban látszik, hogy egy dédelgetett álomból nőtte ki magát, minden részlet aprólékosan van kidolgozva. Több kedvencem is lett: többek között az ízlésesen elhelyezett pozitív megerősítések és a régi stílust idéző virágmintás étkészlet. A kávézó mellett közvetlen elhelyezkedő látványműhelyben készítik nekünk a jobbnál jobb sütiket, így a sütikészítés folyamatába is bepillantást nyerhetünk. Csak gratulálni tudok ehhez a kis ékszerdobozhoz.
facebook.com/lelkifozde
Második nap Gyenesdiáson a Mónisüti cukrászdát kerestük fel:
Móni sütijeit már vagy 2-3 éve ismerjük egy másik kávézóból, mivel elég sok helyre (Keszthely, Hévíz, Zalakaros...) szállítanak ki, szóval tudtuk, hogy nagyon mellélőni itt se lehet. Náluk a paleo sütiket fogyasztom előszeretettel (ha jól visszaemlékszem a tehéntejes, búzalisztes sütik után elsőként ezek a sütik hozták a "megváltást", szóval nagyon-nagyon hálás vagyok nekik), míg párom olyan finomságok közül tud(ott) választani mint a mézes krémes, rákóczi túrós, pavlova, dobos, sajttorta és egyéb nyalánkságok. Ezek természetesen saját ötletek alapján keszülnek. Azonban krémesek helyett csokis kekszre esett a választása, és a minőségben most sem csalódott.
Az üzlet kevésbé "díszes"; egyszerűbb, letisztultabb összképp fogad minket, én úgy vettem észre a fő hangsúly továbbra is a sütikre esik, ami természetesen nem gond. Az üzletben a tulajdonos és a gyerekei lelkes csapatként dolgoznak együtt, mindenki ott veszi ki a részét, ahol tudja, ez is dícséretre méltó.
Külön öröm, hogy mind a Mónisüti-ben mind a Lelki Főzde-ben kézműves szörpöket és limonádékat is lehet szürcsölni.
facebook.com/monisuti
Örülök, hogy vidéken is egyre több kezdeményezést látok az újdonságok- új ötletek megvalósítására. Csak így tovább mindenkinek!