Hétvégén ismét útra keltünk... Elővettem az imádott "We love Balaton füzetemet", amiből kiválasztottuk az adott napi célpontunkat: Somogy megyében, Nagybajom település közelében: Az eltűnt puszták nyomában tanösvényt. A leírás alapján: "A belső-somogyi Kakpuszta egykor csaknem ötszáz fős település volt, de a 70-es évekre elnéptelenedett és szellemfaluvá vált. Az elhagyatott házak romjai mellett sétálni egyszerre kísérteties és tanulságos élmény."  Egy olyan helyre számítottam, ahol még meglévő, de esetleg már omladozó, vagy félig álló házakat tudunk megtekinteni, a múlt egy részeként. Ehhez képest sokkal de sokkal több élménnyel gazdagodtunk.

A kocsit a kisvasút mellett, az információs tábláknál leraktuk, innen gyalog vágtunk neki a túrának. 2 túrajelző táblát lehetett követni, az egyik a már említett tanösvény, a másik a tőzike tanösvény. Bár a tőzike sajnos még nem virágzott, de ez még ne vegye el senki kedvét az erdei sétától.

Többek között az is kiderül, hogy a túrához akár "szakvezetést" is lehet igényelni

A tanösvényt jelző tábláknak köszönhetően elég jól lehet tájékozódni, útközben pedig már egy-egy kisebb téglahalom és a  településtábla (amit nem olyan régen rakhattak ki, elég újnak tűnt) is arra utalt, hogy itt valamikor ez lakott rész volt.

Az első nagyobb állomásunk a temető volt, ahol előttünk nem sokkal, vagy a délelőtti órákban járhattak, erre utaltak az égő mécsesek. Kicsit sétáltunk a sírok között, ahol nem volt ritka születési vagy halálozási dátumnak feltüntetve az 1800-as évek. Akadt azonban egy-két újabb sír is köztük.

A következő megállónk egy kicsit nagyobb állapotban megmaradt lakórésznél volt, ahol még az is jól látszott, hol nevelték a virágaikat. 2 üdítős üveget, és pár cipőt is találtunk a romoknál (bár bennem felmerült az a gondolat, hogy ezt a környező településekről hozták ide, mint érdekesség, akár turistacsalogatásként, de ez csak az én szerény véleményem).

Mikor indultunk volna tovább, arra lettünk figyelmesek, hogy tőlünk nagyjából 100 méterre egy vaddisznó napozik. Amíg nem mozdult meg, el is bizonytalanodtunk valóban vaddisznót látunk-e, még az is felmerült bennem hogy valójában egy nagyobb tuskót nézünk. Egy rövid ideig várakoztunk, mire nagy nehezen megmozdult, tovább vánszorgott, és közben kiderült nincs is egyedül.  Erdőben sétálva nyilván soha nem lehet tudni mibe botlik az ember, azonban vaddisznóval még nem találkoztunk eddig. 

Kiszúrod egyből hol van? 

Egyébként fantasztikus érzés úgy sétálni az erdőben, hogy hallod csiripelni a madarakat, de mellette mégis tudod élvezni a csendet. Csak sétálsz, egyre beljebb és beljebb az erdőben, és még a vadak látványa ellenére is átjár valami megmagyarázhatatlan nyugalom, békesség. Hát valahogy ezt tudja adni, ha kint vagyunk a szabadban.  Régen persze természetes volt így élni, a természet ölelésében, mára viszont sokan ezt elképzelni sem tudják. Pedig mennyivel kiegyensúlyozottabbak lennének az emberek. 

Na vajon mi virágzik itt nem sokára?