Mostanában rengeteg más kérdés mellett ez is foglalkoztat.
Vidéken nőttem fel, így volt szerencsém megtapasztalni, milyen az igazi, élménydús gyerekkor: nyáron a fáról ettem cseresznyét, epret majszoltam a kertből, a "veteményesben" megtermesztett zöldborsót csipegettem; szaladtam önfeledten a réten a pillangók után, az udvarunkon tollasoztunk, házi meggyszörpöt ittam, bandáztam a szomszéd kis srácokkal. Ősszel betakarítottuk a termést, a hegyen összegyűjtött gesztenyét sütöttük. Télen hóembert építettünk, szánkóztunk a "domboldalon" . Tavasszal jártuk az erdőt, és figyeltük az éledő természetet; gombát szedtünk a réten ...gondtalan gyermek évek voltak ezek.
Minden adott volt a boldog élethez: nyugalom, friss levegő, természetközelség, "saját bio piac". Sok városi ezt nem is érti, mert nem tapasztalta ennek a létformának a szépségeit.
"Ha majd nyugdíjba vonulok, vidékre költözöm a falu legvégére. Lovat, kecskét, kutyát, macskát, oxigént fogok tartani." (Vavyan Fable)
Még ha felnőttként kevesebb időm is jut a vidék nyújtotta lehetőségeket értékelni, fájó szívvel mondanék le róla. Bár a friss levegőt, az ezer színben pompázó tájat bármikor lehet élvezni.
Pár érv (képekben) a vidéki élet mellett:
Túrázás során ilyen helyeket fedezünk fel
Egyik kirándulásunk során erdei szamócára bukkantunk
Akár ilyen látvány is fogadhat, ha Balaton mellett laksz
Levélgyűjtésnél még segítségem is akadt
Felnőttként azonban már más szempontokat is figyelembe veszek, mikor arról beszélek élhető-e egy hely, vagy sem. Sokszor "A falu" című film jut róla eszembe, bármennyire is erős hasonlat. A zárkózottsága vagy a régi, megszokott, buta berögződések miatt valóban a visszamaradást lehet tapasztalni az emberek részéről. A fejlődés, a nyitottság, az új dolgok iránti érdeklődés hiánya pedig még inkább elkeserítenek. Persze tudom, hogy nem kellene általánosítani, természetesen mindig vannak kivételek, akik másként gondolkodnak, és tudják, hogy szükségszerű idővel a változás. Mégis azért azt gondolom, a városi ember jóval elfogadóbb és befogadóbb, nyitottabb, hiszen sok mindent lát és hall, akár más nemzetiségektől is, akik rávilágíthatnak teljesen más gondolkodásra/felfogásra/megközelítésre.
Egy másik nagyon bosszantó dolog, hogy vidéken a tudásodat nem tudod bővíteni. Tegyük fel felnőttként eszembe jut, hogy szeretném magam (tovább)képezni, akkor tájékozódom a lehetőségeimről, hogy hol tudom ezt megvalósítani? Persze hamar rájövök, hogy ez csak a fővárosban, jobb esetben még pár nagyobb városban lehetséges. És ugyan ez a helyzet, ha nagyobb rendezvényre, kiállításra, koncertre, workshopra szeretnék elmenni. Egy a lényeg ebből a szempontból: a (fő)városban több a lehetőség, bármilyen kulturális programra vagy képzésre vágyok.
Szorosabb kapcsolatom a várossal először gimnazistaként kezdődött, majd az iskolák elvégzése után a munkahely miatt átélhettem az előnyeit (amiket már említettem) és a hátrányai, többek között a szmog, a dugó, a zsúfoltság, állandó rohanás, amiket én nem hiszem hogy hosszú távon, a nap 24 órájában meg tudnék szokni vagy elfogadni.
De ha téged csak a természet közelségének hiánya, ami visszatart a várostól, akkor megnyugodhatsz, Budapesten (vagy a többi nagy városban) sem kell lemondani a zöldövezetről, még válogatni is lehet: Margit-sziget, Füvészkert, netán a Városliget, amit szeretnél bebarangolni?
Idilli képek a Margit-szigetről
A Velencei-tó 3/4, míg Dobogókő is csak 1 óra távolságban található. Ezt csak azért említettem, mert a fővárosból is elég hamar kijuthatunk ismert kirándulóhelyekre.
Kilátás Dobogókőről
Nekem a szívem mindezek ellenére is inkább vidék fele húz, negatívumok ide vagy oda. Opció lehet még, ha város helyett kertvárosba költözik az, akinek mégis fontos a város közelsége, de a nyugalmat is szem előtt tartja. DE szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki megtalálja, hol érzi igazán otthon magát. Lehet ez nagyváros, ahonnan hétvégente elszöksz vagy vidék, ahonnan hébe-hóba a nyüzsgésbe vágysz. Mindennek van jó és kevésbé jó oldala.
Egyébként ezzel utolsó gondolattal tennék pontot a válasz végére:
"Az is lehetséges, hogy önmagunkban találjuk meg otthonunkat, és akkor magunkkal vihetjük bárhová is megyünk." (Veronica Roth)
