Pár hete hétvégén a kávézóban ahol dolgozok meglepő dologra lettem figyelmes: négy húszas éveiben járó fiatal ahelyett, hogy nyomkodta volna a telefonját, "orszàg-várost" játszott. Mondhatom, hogy leesett az állam, mivel ilyet elég ritkán látok. De ha még ti is úgy nőttetek fel, hogy szabad időben előkerültek a társasok, vagy kint játszottatok az udvaron, akkor szuper gyerekkorotok volt. Ennek apropóján, nosztalgiázva kicsit összegyűjtöttem a saját kedvenceimet, plusz kiegészítem a párom és a nővérem kedvencével.
(Elsősorban) Lakásban játszhatók:
- Gazdálkodj okosan
Na ez az a játék, amit a '90-ben vagy korábban születetteknek biztos nem kell bemutatnom. Mi még büszkélkedhetünk az eredeti verzióval, de interneten már új kiadásban és ezt hallgassátok már eurós változatban is (mi a fene??) be lehet szerezni. Emlékszem mekkora izgalom töltött el, hogy körről körre minél több berendezést szerezzek a házhoz. Fantasztikus játék volt.
- Kérdezz! Felelek
Ha emlékeim nem csalnak, ezt általában a nővéremmel kettesben játszottuk. Bár túl kicsi voltam még, hogy minden kérdésre tudjam a választ, azért a kártyák ismétlődésével már megjegyeztem a válaszokat. Egyébként lehet nem is csak az informatív, tudást fejlesztő játékot élveztem, hanem az együtt töltött időt.
- Mesterlogika
Ez nem tudom mennyire volt népszerű vagy egyáltalán ismert másoknál, nálunk -miután valamilyen ünnepre (karácsony vagy húsvét) ajándékba megkaptuk - hetente többször is előkerült. Én személy szerint imádtam ezzel (is) játszani. Aki nem ismerné a játék lényege, hogy négy különböző színből egy színkombinációt kellett elrejteni, amit aztán a másik félnek ki kellett találnia. Fehér és fekete pálcikákkal lehetett segíteni a partnernek, az egyik azt jelezte, hogy egyáltalán nem jó a szín, míg a másik, hogy jó a szín, csak nem jó helyen van. Amolyan egyszerű, de nagyszerű játék.
- Ország-város
Az egyik legolcsóbb játék, hiszen a papíron és a tollon/ceruzán kívül nem kell hozzá más eszköz, mégis akár órákat is el lehet "szöszmötölni" vele. Még a középiskolában is gyakran játszottuk, ha már túl unalmas volt egy óra mindent tudtunk az adott órán.
- Tetris (telefonok elődjeként)
Először a nővérem volt olyan szerencsés helyzetben, hogy kapott egyet, amivel néha én is játszhattam. Ha rákerestek a Brick Game névre, akkor azt a "típust" hozza be, ami nekünk/neki volt, talán szürke színben. Majd pár évvel később én is kaptam egy rózsaszínt, kinyitható telefon formájában. És nagyjából úgy működött, mint most a telefonok, "beszippantott", és csak azzal akartunk játszani. Szerencsére azért, hamar csökkent a lelkesedés iránta.
- Puzzle
Bár nincsenek különösebb emlékeim arról, hogy gyerekként sokat kirakóztam volna, mégis felkerült a listámra. 21-22 évesen kaptam igazán rá az ízére, olyannyira hogy ha bementünk egy játékboltba, akkor kerestem a jobbnál jobb képeket, hogy aztán otthon minél előbb neki tudjunk állni, sőt már barátoktól és rokonoktól is kaptunk ajándékba. Lakásunk díszei ezek a színes, fekete-fehér és 3D-s változatok. Bár lecsengett ez a mizéria (vagyis már nincs rá annyi időm), arról még nem tettem le, hogy egyszer (talán öreg koromban) kirakjam a világ legnagyobb puzzle-jét. Mire is gondolok? Gyorsan megnéztem a Regio Játék oldalát, most mit kínálnak: van egy 32.000 db-os, itt New York City látképét kapjuk végeredményként, míg a 40.320 db-osnál Walt Disney meséit. Hmm, ehhez már csak egy nagy ház kell, hiszen 680 cm x 190 cm nagyságú képet kapunk, ha ki tudjuk rakni.
A legelső kép, amit kiraktunk. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de megérte türelmesnek lenni.
Egy másik nagy kedvencem, annyira nem mindennapi. Kirakni a fekete-fehérhez képest viszont gyerekjáték volt.
Párom kedvence: Monopoly
Nem múlhatott el úgy korábban baráti összejövetel, hogy ne vettük volna elő, és ügyeskedtünk fölötte minimum 2-3 órát. Ez a stratégiai játék okozott már rengeteg önfeledt pillanatot és azért valljuk be fejtörést is. Most már mindenféle verzióban lehet kapni, többek között Agymenők kiadásban, vagy olyat is lehet venni, ahol pénz helyett már kártyát használnak.
Nővérem kedvence: Origami
Annyira fantasztikus dolgokat tudott hajtogatni, egyszerűen lenyűgöző volt a lelkesedése. Emlékszem még életemben nem láttam olyan pici papírnyulakat, mint amiket ő hajtogatott. Én csákót, vagy hajót, azért nagy nehezen összehozok, de azért annyira ügyes nem vagyok mint ő. De többször előfordult már az is, hogy a vendégek ráérős idejükben hajtogattak nekünk különböző tárgyakat.
Szabadtéri játékok:
- Ugróiskola
Nem nagy találmány, de még csak nem is igényel sok gondolkodást, sokkal inkább az ügyességedet tette próbára. A szomszéd kis srácokkal gyakorta felrajzoltuk a járdára, kerestünk egy megfelelő követ, aztán már mehetett is a móka.
- Számháború
Igaz ilyet csak egyszer sikerült játszanom gyerekként valamilyen osztály vagy sulis program keretein belül (azért mégis csak jobb, ha 10-20 fő játszik, mint 4), mégis eléggé beleitta magát az emlékeimbe, hogy ez egy nagyon klassz játék. Ha úgy nézzük a bújócska egy szinttel komolyabb változata.
- Tollas labda
Egyszerűen IMÁDOM, a mai napig ha lehetőségem adódik mindig ütőt ragadok (bár ez felnőttként már elég ritkábban fordul elő, az utóbbi években maximum 2-3 alkalommal volt rá alkalmam). Gyerekként nyaranta csak kimentünk az udvarra vagy a ház elé, a nem túl forgalmas kis utcába és sötétedésig tollasoztunk. Jobbára csak a szúnyogok vagy egy rosszul felmért ütés (majd hatalmas sírás, általában részemről) zavart be bennünket.
Bízom benne, hogy sok családban előkerülnek ezek közül vagy ezekhez hasonló játékok, hogy aztán önfeledten együtt töltsenek ebben a rohanó világban egy rövidke időt. Legtöbbje tényleg nem nagy összeg, szóval ez nem hiszem, hogy kifogás lehetne.