Ismét "Egy ismerjük meg kis hazánkat" projektbe vágtuk a fejszénket (még 2016 nyár végén): ezúttal Dobogókőt vettük cèlba. Közvetlen ide foglaltunk szállást a Platán Panzióhoz tartozó Erdei villába. Ékezéskor adódott egy kis gubanc, mivel az apartman, amit Balázs kiválasztott, nem volt szabad. Felajánlottak egy másik sima szobát, amit természetesen minden gond nélkül elfogadtunk, pluszba a cicánk szállásának költségeit is elengedték.  (Ekkor még csak egy Bocmónk volt, akit a hosszabb utakra vittünk magunkkal.) Alapvetően nem tartjuk magunkat problémás vendégnek, így itt sem kezdtünk hepciáskodni. Madárcsicsergés, az erdő közelsége, kevés turista, igazából minden adott volt így is a kellemes kikapcsolódáshoz. Amúgy ajánlom mindenkinek, hogy inkább hétköznap menjetek, mert így elkerülhető a nagyobb tömeg. (A hazaidulásunk napja szombatra esett, amikor is már kora reggel csapatostul rohamozták meg Dobogókőt.)

Érkezés napján a kb. 10 percre lévő kilátóhoz elsétáltunk és gyönyörködtünk a látványban. Szép és tiszta időben egész távolra el lehet látni. Extra tipp: mi a fényképező mellett egy ideje már távcsövet is viszünk magunkkal a kirándulásokra. Este pedig nagyjából össze is állítottuk a következő napok programjait, de ahogy az lenni szokott, közben kisebb módosításokat beiktattunk.

Dobogókő kilátó

Az érkezést követő napra terveztük a Rám-szakadékhoz a túránkat, ami kezdésnek azért elég komolynak bizonyult. Dobogókőtől egészen le a Rám-szakadékig és vissza minimum 5 órát gyalogoltunk, és ebben benne volt kb. 600 méter szintkülönbség. Eléggé pazar élményt nyújtott mind az odavezető út, mind a szakadék megmászása. Ahogy írtam elég kemény terep, de kellő odafigyeléssel gond nélkül teljesíthető a táv.  Arra azonban figyeljünk, hogy a szakadékot lentről felfele kell megközelíteni, így tudjuk a torlódást elkerülni. Illetve a helyszínnek megfelelő öltözékben érdemes jönni. Kisebb szakaszokon a korlát már nem látja el funkcióját, így valóban kellő figyelemmel kellett nekünk is felmászni, de mindezeket leszámítva tényleg páratlan élményt és látványt nyújtott. A Rám-szakadék után útba ejtettük a Rám-hegyen lévő Ferenczy- sziklát is, amit sokan úgy gondolnak ez a Föld szívcsakraközéppontja. 

Visszafele már nem a kijelölt útvonalon mentünk, próbáltunk kicsit csalni, mert eléggé el voltunk fáradva, de szerintem még jobban kiszúrtunk magunkkal. Látszólag egy rövidebb szakaszon szerettünk volna levágni az útból, hogy hamarabb visszaérjünk a kiindulóponthoz, de helyette kaptunk egy kb. köldökig érő gazos, meredek kaptatót, hurrá. Hát a mi esetünkben itt él "a járt utat járatlanért ne cserélj le" mondás.  

Rám-szakadék

Ferenczy-szikla 

Másnap reggelinél összebarátkoztunk egy középkorú párral, akik azt tervezték, hogy a reggelijük elfogyasztása után részt vesznek egy spirituális túrán. " A túrák azon az útvonalon haladnak, melyet egykor királyaink jártak meg a koronázás előtt, hogy beavatást kapjanak azokhoz a szent energiákhoz, melyek segítségével kapcsolódtak az Éghez a Nép vezetése céljából. Térképen a Turul madár kontúrját követi az útvonal. A szent útvonal bejárása egyéni, spirituális fejlődésünket szolgálja, melyet Őseink szellemszintű jelenléte támogat." Kedvet kaptunk mi is hozzá, pláne, hogy az elmúlt években kígyózott be a mi életünkbe is, amikor is elkezdtünk a spiritualitással jobban foglalkozni. Szóval eléggé megörültünk az ötletnek, mi is gyorsan puccba vágtuk magunkat és indultunk is a szálloda elé gyülekezni. Itt még bevártunk egy fiatal  hölgyet, aki csatlakozott hozzánk.

Ugyan mi nem  törtünk elődeink babérjaira, azonban az utat mi is végigjártuk. Olykor-olykor megálltunk egy-egy fontosabb állomásnál, még mantrát is zengettünk helyenként. Abszolút feltöltődve értünk a másfél órás utunk végére. A "poén" az egészben, hogy a túrát pont az a pár nem tudta teljesíteni, akiktől hallottunk róla. Bármennyire szerette volna a hely dobogását hallani a hölgy, nem tudta a tériszonyát leküzdeni (elég szűk ösvényen vezetett az út, valóban helyenként embert próbáló volt), így vissza kellett fordulniuk. Egyébként a hely nem dobog, hacsak a benned lévő felerősödött energiát nem tudod be a hely dobogásának.

Túra után a panzió éttermében a másik hölggyel, aki szintén velünk tartott, még összeültünk ebédelni, akiről is kiderült, hogy feladta az osztrák munkáját, hogy itthon régi vágyait megvalósítsa. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, és egyes embereket sem véletlenül sodor utunkba a sors. Már csak azért sem, mert nálunk is sokszor téma, hogy meg szeretnénk valósítani önmagunkat és az álmainkat.

A napunkat Esztergomban zártuk további kalandok nélkül, egyszerű kis lazítással, hol máshol mint egy cukrászdában. Mivel ebben az időszakban mi magunk is cukrászdában dolgoztunk, ahol nagy hangsúlyt fektettek az országtorta kivitelezésébe, így mindenképpen olyan helyet kerestünk, ahol megtudtuk kóstolni. Az addig rendben, hogy az aktuális év tortája kapható volt náluk, de azon kívül egészen 2011-ig visszamenőleg meg lehetett kóstolni bármelyiket. Katonás rendben sorakoztak egymás mellett az ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb sütemények, amiből 3 vagy 4 félét biztosan megkóstoltunk. Szóval választásunk Esztergom kertvárosában az 1981-ben családi vállalkozásként induló Kovács cukrászdára esett. Hát...finomak voltak ugyan a sütik, de azért annyira maradandó élményt nem hagytak számunkra.

Ezek után még elsétáltunk a bazilikához is. Amiről jöjjön pár érdekes adat: teljes neve: Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert főszékesegyház (ez ahhoz hasonló, mint amikor van egy Mirci nevű macskád, de mindenki csak Cicának hívja...) Magyarország legnagyobb egyházi épülete (az altemplomtól a kupola gömbjéig 100 méter magas),  így ezzel az ország legmagasabb épülete is. Lehetőségünk adódott sétálni a kupola peremén, amivel nyilván éltünk is. Majd a nap zárásaként még élveztük kicsit a naplementét.

A túra során érintett pontok némelyike 

Siketek Mária Kegyhelye

Kilátás az esztergomi bazilika kupolájából

Másnap a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumhoz (skanzenhez) látogattunk el. Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, mely a 100-200 évvel ezelőtti magyar vidéki életbe, (tájegységekre bontva) repít el. Olyan programokon vettem részt, mint a gyertyaöntés, vagy a bőrkarkötő fonás. De akár előzetes bejelentkezés után, csoportokban kemencehasználati oktatáson is részt lehet venni, ahol olyanokat is elkészítenek mint kenyér, lepény vagy kürtős kalács. Ha nem vagy konyhatündér elég ha csak betérsz a Skanzen pékségbe, az onnan áradó finom illatok mellett mi sen tudtunk csak úgy tovább menni, "muszáj" volt a helyben, fatüzelésű kemencében készült pogácsákat megkóstolni. Ezt semmiképpen se hagyjátok ki, ha már itt jártok.

Ha már tavasszal kimaradt a lillafüredi erdei vasútélmény, gondoltam majd itt bepótolom a Skanzen vonattal (tudom, hogy nem ugyanazt az élményt adja vissza...), de pechemre aznap mikor ott jártunk nem üzemelt. Ezek szerint van amit nem kell erőltetni. Ezt a helyet is bátran ajánlom családi programnak, gyerekkel is élvezhető, tartalmas élményeket tud nyújtani. 

Szentendrei skanzen bejárata

Utolsó napunkra a visegrádi várat választottuk. Maga a vár elég romos, ha csak ezért jöttünk volna, hatalmas nagy csalódás fogadott volna minket. De így, hogy a Dunakanyar előttünk hevert, kárpótolt minket a vár elenyésző élményéért. 

Visegrád és a Dunakanyar

Valószínűleg továbbra is maradunk inkább a természeti értékek felkeresésénél, azokban eddig még sosem csalódtunk! Mindenkit arra buzdítok, hogy töltsön minél több időt szabadban, ha hasonlóan szép helyeket (vagy pont ezeket) szeretne látni!