Így február végére/március elejére sikerült megmutatnia magát a télnek, aminek sokan örülünk, már csak azért is, mert gyönyörködhetünk a havas tájban. Jó persze, tudom, jöhetne már a tavasz, de a képek láttán ezt most lehet másképp gondoljuk!
2 napja készítettük a Balaton déli oldalán, Balatonberénynél
Mindamellett, hogy ő is imádja a havat, még fotogén is :)
Ezt Bükfürdőn fényképeztük, ahol a -10 fok sem jelentett problémát :)
Ezek a képek már nem a mi érdemünk, de a hely is, és az alkalom is közel állnak a szívünkhöz. A fotókért egészen az Írott-kőig (osztrák oldal) utaztunk pár héttel ezelőtt, ahol a varázslatos, érintetlen erdő várt minket. A remekművek Daniel Karczag International & Destination Wedding team nevéhez kötődnek.
Én amondó vagyok, hogy minden évszaknak meg van a maga szépsége, csak észre kell venni a természet sokszínűségét! Mondja ezt az a személy, aki évekig csak és kizárólag a tavaszban lelte örömét. Bár nálam nyilván az is közrejátszott, hogy éveket töltöttünk Ausztriába, ahol bizony helyenként nem ritka, ha több méter hó esik. Nem tudtam mást tenni, mint elfogadni a hideget és a sok havat, majd idővel az elfogadásból szerelem lett :)